A TERMÉSZET ÉKSZEREI

- a Kárpát-medence ásványai -

Még a természetet rendszeresen járó ember is ritkán találkozik az élettelen világ e különleges képviselőivel, hiszen a kőzetek üregeiben, sziklarepedésekben megbúvó kristályok, ásványok legtöbbször a bányászat során tárulnak csak fel, illetve kerülnek napvilágra. Sajátos mértani alakzataikkal vagy éppen szabálytalan formáikkal, érdekes fényükkel és színükkel szinte ékszernek látszanak. A kiállításban a hazai föld mélyének kincseiből, illetve a határainkon túli ásványcsodákból látható néhány száz darabos válogatás.
A kiállításban elsősorban a Kárpát-medence ásványaiban gyönyörködhetünk. A Bakony ásványai közül érdekes színével tűnik ki az azurit és a rodokrozit. Ritkaság a vörös homokkőből származó barit, illetve a kőzetüregben nőtt kalcit.

Jóval gyakoribb a gipsz, amely szén- és bauxittelepek közelében keletkezett. Bemutatjuk a Balaton-felvidéki vulkáni működéshez kapcsolódó ásványokat is. Ezek a láva megszilárdulása során, a bazaltban létrejött kisebb-nagyobb üregekben kristályosodtak ki. A kiállításban a dunántúli ásványok is helyet kaptak. A Velencei-hegység sokféle képződménye mellett láthatunk kvarcot a Mecsekből, kovásodott fában kalcedont Várpalotáról, hatalmas borsókövet Dorogról. Az ajkait nevű borostyán (megkövült fenyőgyanta) az ajkai széntelep ásványa. A következő helyszín Észak-Magyarország: hatalmas, táblás kristályival már messziről feltűnik a barit, változatos színükkel pedig a kalcedon- és jáspis-csiszolatok. Helyet kaptak a különböző ércek: a galenit (ólomérc), a szfalerit (cinkérc), a kalkopirit (rézérc) és a termésréz. A malachit és az azurit a rudabányai vasérctelep kísérőásványa.


A Felvidék gazdag ásványvilágából éppen csak ízelítőt nyújt néhány értékes darab, pl. hematit (vasérc), illetve a cinnabarit (higanyérc). A kiállítás nagy részét erdélyi ásványok teszik ki, pl. a szép rodokrozit, ametiszt és antimonit mellett nem ritkák a sokszor hatalmasra nőtt kvarckristályok. A középen elhelyezett tároló a világ más tájairól előkerült ásványok szín- és formagazdagságát mutatja be.